C. egyetemi Docens, PhD doktorandusz szakállatorvos, igazságügyi állatorvos szakértő.
Állatorvosi munkámat 1988-ban kezdtem, mint körzeti állatorvos, de 2 év múlva már felépítettem Fábiánsebestyénen az első nagyállatokkal foglalkozó magán állatkórházat. Állatorvosi szemészettel 2003 óta foglalkozom.
A Pécsi Általános Orvostudományi Egyetemen a Gyógyszertani Tanszékével 2013 óta közösen alapkutatásban rendelőnk részt vett, amelynek szemészeti vizsgálatait rendelőnk eszköztára végezte el. Alapító tagja voltam a Magyar Kisállat Szemészeti Egyesületnek és annak első társ alelnöke.
Megalapíttottuk a Társállat Szemészeti Társaságot, amely nemzetközi állatorvosi szemészeti konferenciákat és workshopot rendezett Szentesen és Budapesten. Rendelőnkben végeztünk először Magyarországon elektroretinogrammos vizsgálatot (ERG), OCT vizsgálatot.
Eszköztárunkban YAG lézer, Supra lézer készülékek találhatóak.
TDK dolgozatok, szakdolgozatok elkészítésében működtünk közre, MAL-ban cikkjeink jelentek meg, külföldi konferenciákon előadóként vettünk részt.
Posztereink nemzetközi konferenciákon kerültek bemutatásra.